Noszvaj barlanglakásait a falu délkeleti részén található hegyoldal fehér szikláiba vájták, ahol már több száz éve is végeztek kőkitermelést – innen származtak ugyanis a falu és a környék építőkövei. A vájatokat viszonylag egyszerű volt könnyedén lehetett tovább faragni és kitágítani ahhoz, hogy lakhatóvá váljanak.
A barlanglakások története
A 17. században jelentek meg az első barlanglakások, de csak a 19. században kezdek tömegesen beköltözni az emberek az elszegényedés és a falu földesurai által biztosított földterület hiányában. Szegény családok, nincstelen napszámosok és parasztok kényszerültek arra, hogy ilyen barlanglakásokban lakjanak, mert ez volt a legolcsóbb megoldás. A vulkanikus kőzet azért is volt elterjedt építőanyag a környéken, mert könnyű volt a megmunkálása, így a meglévő vájatok kitágítása is a lakásokhoz.
így a 1862-ben 64 család lakott itt, 1930-ban pedig már 70 lakásban már 249-en éltek. Volt olyan időszak is, hogy Noszvaj lakosságának mintegy harmada barlangokban lakott egy egész külön településrészt alkotva. Ma már hihetetlen de az utolsó, egy idős hölgy, csak 1975-ben költözött el. A valószínűleg utolsó magyar barlanglakó Noszvajtól mintegy 6 km-re, Szomolyán élt egészen 1986-ig.
Hogyan is néztek ki a noszvaji barlanglakások?
A barlanglakások olyan nagyban nem is különböztek a hagyományos parasztházaktól. Többnyire egyterűek voltak, így kis helyen kellett elférnie több embernek, csakran többgenerációs családoknak. Ezt a terek belső tagolásával, oszlopokkal, válaszfalakkal oldották meg. Egy lakás jellemzően egy konyhából, szobából és kamrából állt, és a klasszikus parasztházak belsejét tükrözte.
Ugyanúgy tartozékuk volt a búbos kemence, melyre szükség is volt, mert a barlanglakások ugyan nagyon jól tartották a hőt, de a hidegebb teleken azért nem lehetett volna megmaradni bennük. A vulkanikus tufa, amibe vájták a lakásokat egyébként még a vályognál is jobb hőszigetelő, így voltak előnyei is a barlangoknak. Komfort természetesen nem volt bennük, de például fürdőszobákat máshol is csak az 1800-as évek végétől kezdtek el kialakítani az országban.
A parasztházak stílusjegyei sokszor kívülről is megjelentek, voltak például ablakok, melyeken szellőztetni lehetett és sok lakás elé építettek tornácot. Mindez azonban nem változtatott azon, hogy továbbra sem jószántukból kényszerültek ide az emberek
A barlanglakások felszámolása és új élete
Az 1960-as években, mikor a Kádár-rendszer sarokkövének számított az életszínvonal folyamatos növelése, így az elképzelésbe nem fértek bele a noszvaji barlanglakások és a hozzájuk hasonló nyomortelepek, és hozzáláttak felszámolásukhoz, és a lakók kiköltöztetéséhez. Ekkoriban kezdtek el a Kádár-kockák is épülni szerte az országban, melyeket a mai nappig meghatározzák a magyar vidék utcaképét. Az évtized vége felé meg elkezdtek a panelházak is épülni, szintén új lakhatási alternatívákat kínálva.
A barlanglakások helyzete viszont felemásan alakult. Igaz, hogy az eredeti lakók elköltöztek a telepről, itt-ott hajléktalanok vették át a helyüket.
A kilencvenes évektől változott meg ez a helyzet, amikor is művészek fedezték fel maguknak a területet és kezdték el alkotóműhely kialakítását. A lakásokat felújították, megtisztították a helyiségeket, a beomlott részeket kiásták, az oromfalakat lebontották, vagy épp felépítették, és összenyitottak különböző helyiségeket, hogy tágasabb tereket kapjanak.
1997 óta a Farkaskő-Noszvaji Barlang Művésztelep működésének helyszíne a területet, amely azóta is a művészet és a kulturális örökség megőrzésének helyszíne. Az egyesület nemcsak a barlanglakásokat újította fel, hanem új életet lehelt a területbe. A művészek, akik ide látogatnak, nem csupán alkotnak, hanem részt vesznek az oktatásban és a kulturális programokban is, melyek célja a hagyományos kézműves technikák és a földalatti építészet megőrzése. A barlanglakások elsősorban szobrászati és természetművészeti alkotótelepként működnek, de a nagyközönség számára is nyitottak, izgalmas programot kínálva az ide látogatóknak.
